A minap egy nagyon kis cserfes kislány jött be az édesanyjával az üzletbe, kezében egy emlékkönyvet szorítva. A szája nagyon el volt keskenyedve, mert a kis emlékkönyvének a lakatkulcsát elhagyta, és nem tudott belerajzolni a barátnője.

Anyukája óvónő volt, így nem tudta kinyitni ezt a szívecske lakatot, pedig ezek elég egyszerű szerkezetek, de nyilván nem az anyuka szakterülete.

Gyuri bácsink egy lapos, vékony dróttal, finoman, sérülésmentesen kinyitotta, majd rövid idő alatt, több évtizedes tapasztalat alapján, egy kis fémlapból reszelt hozzá egy kis kulcsot.

A kislány nagyon örült a kulcsnak, és megkérte Gyuri bácsit, hogy írjon az emlékkönyvbe valamit, hogy emlékezzen mindig rá. Persze nem kértünk el ezért semmi pénzt, mert sokat jelentett, hogy a kislány újra mosolygott, és egyébként sem volt valami nagy munka. Az anyukától ellenben kaptunk egy nagyon pozitív Facebook bejegyzést, hogy milyen korrektül jártunk el velük.