Hogy készül a pótkulcs?

Az, hogy az otthonunkhoz ne csak egyetlen kulcs legyen, nagyon jó, sőt előrelátó ötlet. Ez persze nem olyan nehéz feladat, mindössze másoltatnunk kell egy vagy több kulcsot. Nincs is más teendőnk, mint felkeresni a kulcsmásolót, és másoltatni egyet.

A másolás azonban nem mindig egyszerű feladat, hiszen vannak már másolat védett kulcsok, de például az autókulcsok másolását sem lehet csak úgy akárhogy megtenni. De tételezzük fel, hogy hagyományos, nem másolat védett kulcsunk van. Mi is lesz a másolás folyamata.

A kulcsunkat odaadjuk a szakembernek, aki beleteszi egy kulcsmásoló gépbe, ahol, úgymond megtörténik a varázslat. Két kulcs kerül be a kulcsmásoló gép satuszerkezetébe, egy, amiről a másolat készül, és egy nyerskulcs, amiből majd a pótkulcsunk is készül.

A másolandó kulcsot egy tapogatóhoz érve fog mozogni, a nyerskulcs ugyanezt a mozgást egy marószerkezetben fogja megtenni. Amikor a letapogatás és a marás is kész van, akkor a nyerskulcson még elvégzik a simításokat egy csiszológéppel, és már készen is van.

Mikor és hol érdemes kulcsot másoltatni?

Erre sokan rávágnák, hogy hol máshol, mint a kulcsmásolóban. Igen, ez természetesen így is van, ám egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk. Ha másolat védett kulcsunk van, esetleg autókulcsról van szó, vagy más egyéb bonyolultabb esetről, azt nem fogják tudni akárhol lemásolni.

Érdemes olyan helyet keresni, ahol az extra igényeink sem okoznak majd gondot. Pótkulcsot mindenképp érdemes csináltatni, ha túl vagyunk egy zárcserén. Egyrészt jó, ha van elfekvőben valahol tartalék kulcs, másrészt érdemes a család minden tagjánál tartani egyet.

A másolatvédelem érdekes kérdés. Sokan tanakodnak, hogy egyáltalán megéri-e. Nos, ha albérletünk van, akkor érdemes elgondolkodni rajta, hiszen ezzel megakadályozhatjuk, hogy valaki lemásolja a kulcsunkat.

Ez elméletben így van, de már a technika az ilyen kulcsok másolását is lehetővé teszi. Bár a folyamat drágább, mint egy sima kulcs másolása, van, akinek még így is megéri. Érdemes inkább zárat cserélni, és több pótkulcsot másolni, ha szükséges.