Kulcsmásolás jó áron, profi gépekkel, Budapesten, megvárható

Budapesti Kulcskirály üzletünk mindig is törekedett a minőségre, annyira, hogy garanciát is vállal a kulcsmásolásokra! Ezt rajtunk kívül senki nem teszi meg, mely tényező önmagáért beszél!

Üzletünk a pesti oldalon található, a Nyugati közelében, a Bajcsy-Zsilinszky úton és nem tévesztendő össze a budai oldalon lévő, hasonló néven futó szaküzlettel, mely valóban nem ér fel hozzánk sem szaktudásban, sem kínálatban.

A lakáskulcs-másolás üzletünkben megvárható, azonnal másoljuk a kulcsokat, amikor nincs sor. Sorban állás esetén, pár perc várakozás után rögtön sorra is tudnak kerülni, hiszen több gépen másolunk, két szakemberrel. Autókulcsok másolásával és programozásával kapcsolatban érdemes előzetesen telefonon egyeztetni az autókulcsokért felelős kollégával, így rugalmasan tudjuk az autókulcsokat is másolni és ahol szükséges, az immobiliezert is programozni!

Kulcsok javítását is vállaljuk, továbbá készítünk egyedi kulcsokat, egyedi megrendelések alapján.

Hol másoltassak kulcsot Budapesten napközben?

Mindenképpen érdemes betérnie a központban lévő Bajcsy-Zsilinszky úti üzletünkbe, mely nagyon könnyen megközelíthető.

Tud jönni hozzánk tömegközlekedéssel, a 3 metró vonalán, a Nyugati pályaudvari megállótól kb. 2 perces sétával elérhet minket. Vagy a 4-es, 6-os villamossal, szintén a Nyugati pu. megállónál kell leszállni.

Autóval is megközelíthető az üzlet, remekül lehet parkolni a Váci úti felüljáró alatt, vagy éppen az üzlet előtt. Csúcsforgalom idején sem kell aggódni, mert a szomszédos utcákból, pl. a Jókai utcából is csupán pár perc alatt elérhető kulcsmásoló szaküzletünk.

Hétköznapokon, azaz hétfőtől péntekig, 8 és 18 óra között, hétvégén pedig a szombati napon, 9 és 13 óra között állunk minden kulcsot másoltatni kívánó ügyfelünk rendelkezésére!

Miért érdemes zárszaküzletben kulcsot másoltatni?

Nem, hogy miért érdemes, de nem is szabad máshol kulcsot másoltatni! Annyiszor elmondtuk már különféle fórumokon, de soha nem elégszer, hogy kulcsot csak zárszaküzletben szabad másoltatni! Az üzletközpontokban jelenlévő, erősen túlárazott, cipőjavítással is foglalkozó üzleteket messziről kerüljék, mert a valóban biztonsági, profi zárbetétek kulcsait egyáltalán nem tudják lemásolni, a tollas kulcsos olasz biztonsági trezorzárak kulcsait pedig egyenesen tilos ilyen helyeken lemásoltatni, mert a több tízezer forintot érő zárszerkezetet pár hónap alatt tönkrevágják a rossz kulcsmásolatok!

Miért mondjuk mindezt? Mert a profi kulcsmásolás egy szakma, melynek elsajátítása nem egy egyszerűen megtanulható feladat. A Kulcskirály üzletben dolgozó kulcsmásoló szakemberek tudása mögött több évtized munkája áll! A profi kulcsmásolás egy összetett dolog és nem csak ezen múlik! Olvasson tovább!

Kulcsmásolás profi gépekkel, nem kínaival

Egy profi kulcsmásoló szaküzletnek profi gépekkel kell rendelkeznie. Egy-egy ilyen komolyabb gép milliós nagyságrendű összegbe kerül, és a különböző kulcstípusok másolása különféle gépparkot kíván. Ezért nem tudnak minden kulcsot lemásoltatni, pl. a sarki ezermesterrel, mert van kétfajta gépe, aztán ennyi.

A Kulcskirály profi gépparkkal rendelkezik, melyek nem használt, kínai gépek, hanem a kizárólag professzionális ipari kulcsmásoló gépeket gyártó, olasz Silca nagyszerű termékei. Minden gépünk vadonatúj állapotban került beüzemelésre és hetente karban vannak tartva, élesek a vágófejek, korongok. Használunk továbbá a kódkártyás izraeli zárbetétekhez speciális automata (Silca Futura) és félautomata izraeli Mul-T-Lock kulcsmásoló gépeket.

A kódkártyával rendelkező kulcsokat csak ezeken a gépeken lehet a kódok alapján századmilliméter pontosan lemásolni, nem pedig a kulcsról-kulcsra történő hagyományos kulcsmásolás szerint, mely esetben az eredetitől a másolat eltérő lehet.

A profi kulcsmásoláshoz tehát jó szakemberek és jó minőséget képviselő profi gépek is szükségesek!

Pár szót a nyerskulcsokról. Partnereinknek köszönhetően, nagyon sok kulcsot másolunk eredeti gyári nyerskulcsokra. Ez mindig pontosabb kulcsmásolatot eredményez, mint az utángyártott. Amely kulcsoknál esetleg nincs gyári nyerskulcsunk, Silca nyerskulcsot használunk, szintén a legjobb minőségben.

Az izraeli RB zárbetét kulcsokat, melyek 2030-ig szabadalmi védelem alatt állnak, kizárólag a mi üzletünk másolja! RB LOCXIS és RB Keylocx másolásvédett izraeli zárbetétek kód alapján, gyári nyerskulcsra történő másolását kizárólag a Kulcskirály végzi! Senki más az országban!

Jöjjön el hozzánk, ha profi kulcsokat akar! Áraink nem magasabbak, mint másnál, sőt, némely kulcs esetében még olcsóbbak is vagyunk!

MINDEN KULCSOT LEMÁSOLUNK!

KULCSKIRÁLY: Budapest VI. Bajcsy-Zsilinszky út 63.