Mennyi időbe és költségbe kerül egy kulcsmásolás?

A kulcsmásolás olcsó dolog, hamar meg is van, szokták mondani, de a helyzet közel sem ennyire egyszerű. Általánosságban persze igaz ez az állítás, hiszen a hagyományos kulcsok másolása pár percet vesz csak igénybe, és mindössze pár ezer forintba kerül. Ugyanakkor vannak olyan kulcsok, melyek másolására ez egyáltalán nem lesz igaz. Az autókulcsok esetében például nem ritka, hogy kétszer-háromszor annyiba kerül, mint egy hagyományos, bejárati ajtózár kulcsának másolása, és várni is többet kell rá.

És persze vannak a másolatvédett, kódkártyás kulcsok, amelyek másolása akár több napot is igénybe vehet, tehát megvárni se tudjuk, amíg elkészül. Az ilyen kulcsok másolásának ára is lényegesen magasabb. Egyes helyeken 6000-8000 Ft, de akad olyan kulcstípus is, melynek másolásáért akár 20.000 Ft-ot is elkér a szakember. Amikor kulcsmásolásra kerül a sor, érdemes rákérdezni a szakembernél, hogy mennyibe fog kerülni, illetve meddig tart majd a másolás. A legtöbb esetben persze nem az első állítás lesz az igaz, hogy olcsón és gyorsan megvan a másolás.

Milyen kulcsokhoz van kódkártya, és mire való?

A másolatvédett kulcsokhoz általában van egy kódkártya, és ezt a másolócégek meglehetősen komolyan is veszik. Ez a kódkártya tartalmazza ugyanis a jogosultságot, hogy ki másoltathatja le az adott kulcsot. A másolatvédelem sok esetben hasznos tud lenni, viszont jelentősen megemeli a másolás, és magának a zárbetétnek is a költségeit. Ezt azért nem árt tudni, mielőtt ilyen kulcsot választunk.

Ahogyan azt sem, hogy sok olyan eset van még manapság is, hogy azt hisszük egy kulcsról, hogy másolatvédett, pedig valójában nem is az. Emellett az sem ritka, hogy bár van kódkártyánk, de a másoló nem kéri el, csak lemásolja az adott kulcsot. Ezekre azért érdemes odafigyelni, mert így a másolatvédelem nem nagyon ér semmit. Az internet tele van téves információkkal a másolatvédett kulcsokról is, ezért nem árt nagyon odafigyelni, ha egy ilyen kulcsot viszünk másoltatni.