Bár a kulcsaink folyamatosan nálunk vannak, használjuk is őket naponta többször is, mégsem fordítunk rájuk megfelelő figyelmet.
Ezért is történhet meg gyakran, hogy a sérült, deformált kulcs okozza az akadó zár problémáját, és ahelyett, hogy egyszerűen másoltatnánk egy újat, inkább olajozunk, a probléma nem változik, és egy óvatlan pillanatban a zárba törjük a kulcsot. Ilyenkor persze sokan megpróbálják kiszedni a törött darabot a zárból, amivel csak azt érik el, hogy nemcsak a kulcs, de a zár is megsérül, végül menthetetlen lesz, és azt is cserélni kell.
Rosszabb esetben a merészebbek a filmekből tanult zárnyitási módszerekhez fordulnak, vagyis megpróbálják berúgni, esetleg vállal bedönteni az ajtót, ami aztán az ajtó kidőléséhez vagy személyi sérüléshez vezet. Így lesz végül több százezer forintos kár egy egyszerű repedt kulcsból, vagy akár több hétig tartó gipsz, pedig egy kis odafigyeléssel ez mind elkerülhető lett volna. Mielőtt rátérnénk arra, mit tegyünk sérült kulcs esetén, már azzal sokat spórolunk, ha szerelőt hívünk, és nem erőből oldjuk meg a problémát, ha mégis a zárba törjük a kulcsunkat.
Mit tegyünk, ha sérült, repedt a kulcsunk?
De térjünk is rá a kulcs kérdésére. Ha azt tapasztaljuk, hogy sérült a kulcs, deformált, repedt, akkor nem tehetünk mást, kell helyette egy másik. Ám nem kell rögtön zárcserébe gondolkodni, elég lehet, ha csak a kulcsot másoltatjuk le, a régit pedig kidobjuk, megsemmisítjük. Ez azonban csak akkor működik, ha a zár jól működik a kulcscsere után. Előfordulhat, hogy a kulcs sérülése kárt okozott a zárban is, ami kihat a működésére. Ezen a problémán a zsírozás vagy olajozás nem fog segíteni, mert ugyebár nem a kenés hiánya miatt akad a zár, hanem a fizikai sérülések miatt.
Ha pedig megsérült a zár, akkor csak a csere lehet a megoldás. Ugyanis, ha nem cseréljük le időben a zárat, akkor egy nap majd nem fog kinyílni, és a nyitással kombinált zárcsere drágább mulatság lesz, mintha csak simán zárat cseréltettünk volna, amikor még volt erre lehetőségünk.