A zárcserét, és a zárbetét cserét az emberek nagy része gyakran összetéveszti, pedig a két dolog valójában igencsak eltér egymástól. Nem minden esetben van szükség a teljes zárszerkezet kicseréléséhez, sokszor elég, ha a szakember csak a zárbetétet cseréli ki.
Amikor bármilyen problémát észlelünk az adott zárral kapcsolatban, a legjobb, ha rögtön kihívunk egy szakember, hiszen kisebb gond esetén nagy valószínűséggel meg tudja még szerelni az elromlott alkatrészt, vagy jobb esetben csupán a zárbetét cseréjére lesz szükség ahelyett, hogy az egész zárat ki kéne cserélni. A zárbetét csere tehát magát a kulcsot, illetve az azt körülvevő egységet jelenti, a zárbetét csere pedig mindig egy gyorsabb, egyszerűbb, és jóval olcsóbb megoldás.
Helyzetek, amikor a zárbetét csere lehet a biztos megoldás
A zárbetét cserére leginkább akkor lehet szükségünk, amikor a kulccsal történik valami. Mivel a kulcs valójában jóval gyengébb anyagból van előállítva, mint a zárszerkezet, ezért bírja kevésbé a strapát. A folyamatos használat, vagy éppen az, hogy sietve csak bedobjuk a kulccsomónkat a táskánkba, okozhatja azt, hogy a kulcs eldeformálódik, megsérül, vagy esetleg meg is reped.
Éppen ezért érdemes időnként a kulcsaink állapotát ellenőrizni, hiszen, ha a kulcs görbe, vagy repedt, akkor könnyen beleszorulhat a zárba, vagy egy rossz mozdulattal bele is törhetjük azt.
Akkor is zárbetét cserére lesz szükség, amikor egy új lakásba költözünk. Legyen szó albérletről, vagy saját ingatlanról, biztosan senki nem szeretné, hogy egy előző lakó, vagy éppen egy munkás egyszer egy pótkulccsal beállítson az otthonunkba.
Ha elveszítjük a lakáskulcsunkat, akkor is ki kell cseréltetnünk legalább a zárbetétet, akkor is, ha egy pótkulcs segítségével be tudtunk jutni a lakásba. Sajnos soha nem tudhatjuk, hogy valóban elveszítettük a kulcsot, vagy valaki direkt kobozta el tőlünk, és alig várja, hogy egy gyanútlan pillanatba kipakolja a lakásunk tartalmát.
Így, ha elveszítjük a lakáskulcsunkat, és ha azt rövid időn belül nem találjuk meg, akkor mindenképpen ki kell hívnunk egy szakembert, hogy elvégezze a zárbetét cserét.