A komolyabb páncélszekrények dupla acélfallal rendelkeznek, melyek közé speciális anyagokat helyeznek, pl. kerámiaanyagot, betont, golyóálló üveget. Ezek jelentősen megnehezítik a páncélszekrény vágását, nyitását, fúrását. A régi időkben rossz eszterga-késeket, reszelőket dobáltak bele a zár előtt is elhelyezkedő betonba, hogy megnehezítsék a zárnyitás műveletét.
Páncélszekrények esetében már passzív zárat alkalmaznak, aminek a lényege, hogy a páncélszekrény ajtajának a belsejébe egy huzalrendszert építenek be. Ha átfúrják vagy átvágják az ajtólapot, a rendszer leblokkol és sem kulccsal, sem kóddal nem nyitható többet. Ez esetben csak az ajtó szétroncsolásával lehet hozzájutni a páncélszekrény tartalmához.
Páncélszekrény vásárlás szempontjai
Páncélszekrény vásárlása esetén az alábbi szempontokat érdemes szem előtt tartani:
- Saját szükségletünk alapján válasszuk ki a megfelelő páncélszekrényt
- Vegyük figyelembe a páncélszekrény méretét
- Fontos a zárszerkezet fajtája (mechanikus esetleg számkombinációs)
- Kiváló biztonsággal, illetve feltörés elleni védelemmel kell, hogy rendelkezzen
- Fontos, hogy 1000 kg alatti széfet megfelelő rögzítésekkel lássunk el
- A különféle értéktárgyaink, készpénzünk, a fontosabb dokumentumok biztonságosan tárolhatóak legyenek bennük.
A kulcsok használatával való visszaélést, valamint a kényszerhelyzeteket, pl. a késleltetett nyitást, a páncélszekrény zárszerkezeténél szintén ajánlott mérlegelni.
Azokat a páncélszekrény típusokat, melyek nem érik el az 500 kg-ot, a teljes biztonság érdekében rögzíteni kell. Azért fontos a rögzítés, mert a kisebb súlyú széfeket könnyen elvihetik. A falra szerelhető típusokat pedig érdemes beépíteni a falba.
A rögzítést minden esetben bízza szakemberre! Ha mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk rögzítsük, cselekedjünk mindig az előírásoknak megfelelően! Puha betonba vagy gipszkarton falba ne rögzítsük őket, mert ezek könnyen kiszakíthatóak! Válasszuk inkább a kemény betonpadlót! Fontos továbbá, hogy csak a hivatalosan ezt a célt szolgáló rögzítő elemeket használjuk!
Nagyon fontos a tűzállóság! Amennyiben tűz keletkezne, a megfelelő szigetelés megakadályozza a füst és a lángok bejutását a páncélszekrénybe. Ezáltal meg tudjuk védeni a szekrény belsejében levő értékeinket.
A páncélszekrényhez javasolt zártípusok: Mérettől függően egy vagy két darab tollaskulcsos biztonsági zár, mechanikus vagy elektronikus számkombinációs zár.
Egy 65 mm vastagságú szekrénytest már hatékony védelmet nyújt. Mint már említettük, a páncélszekrény külső és belső acéllemezből áll, a két lemez közötti rész nagy sűrűségű anyaggal van kitöltve.
Széfek típusai
A széf általában önmagában áll, de mindenképpen érdemes őket szakszerűen, szakemberrel rögzíteni.
Bútorszéf
A bútorszéfek számos beépítési lehetőséget kínálnak. Ezek a széfek jelentős biztonságot nyújtanak, amennyiben megfelelően vannak rögzítve, beépítve. A MABISZ által javasolt kockázatvállalási értékhatár csak szakszerű, betonhoz történő rögzítés esetén érvényes. Minden 1000 kg alatti széfet rögzíteni kell. Általában értéktárgyak, dokumentumok, készpénz tárolható biztonságosan bennük.
Faliszéf
A faliszéfek nyújtják a legbiztonságosabb és egyben a legkényelmesebb megoldást az értékek tárolására. A MABISZ által javasolt kockázatvállalási értékhatár a betonozás minőségének függvényében változik. A betonozás minőségét illetően lehet normál, megerősített és speciálisan megerősített betonozás, azonban a széfet körülölelő betonréteg minimálisan 10 cm vastagságú kell, hogy legyen. A faliszéfekhez vagy kulccsal, vagy elektromos zárakkal vannak ellátva.
Lemezszekrény
A lemezszekrények számos beépítési lehetőséget kínálnak. Ezek az egyfalú széfek csupán korlátozott biztonságot nyújtanak. A MABISZ által javasolt kockázatvállalási értékhatár csak szakszerű, betonhoz történő rögzítés esetén érvényes. Minden 1000 kg alatti széfet rögzíteni kell. A lemezszekrény a bútorszéfekhez hasonlóan értéktárgyak, dokumentumok és készpénz tárolására alkalmasak.
Padlószéf
A padlószéfek nyújtják a legbiztonságosabb megoldások egyikét, a kényelmi szempontok itt azonban kevésbé érvényesülhetnek. A betonozás minőségét illetően a speciálisan megerősített betonozást ajánljuk. A széfet körülölelő betonréteg minimálisan 10 cm vastagságú kell, hogy legyen.
Széf típusok, elnevezés szerint
Arnheim, Baden Baden, Bécsi, Berlin, Botond (Toldi vasip. szöv.), Bovas,Budapesti, Budget, Burg Wachter, Cerutti, Cisa, Cobalt, Comsafe, Corbin, Dortmund, Elzett, Euro Tresor, Fichet, Format, Juwel, Kaba, Kassel, Mauer, Metal Plus, Mottura, Rákóczi, Rosengrens, Rottner Tresor, Saturn, Secu, Sentry, Stuttgart, Technomax, Toldi, Topas, Trezor, Viro, Wertheim
Mindegyik típus többféle méretben kapható. A legkisebb fali széfektől kezdve, egészen a páncélszekrényekig, méreteik széles skálán mozognak.
A páncélszekrények szállítását kizárólag szakemberekkel végeztesse! A jelentős súly megterhelő, a biztonságos szállításához megfelelő eszközök (szükségesek. Például emelő, csörlő, fúró, véső, kalapács, stb. Egy-egy páncélszekrény súlya akár 4-5 tonna is lehet!
Nagyon fontos, hogy a páncélszekrények sérülésmentesen kerüljenek a rendeltetési helyükre!
Páncélszekrény szállítás
Cégünk profiljába beletartozik a nagyméretű páncélszekrények, széfek szállítása, mind ingatlanon belül, mind kívül. Széfszállítással minden esetben előre egyeztetett időpontban foglalkozunk.
A páncélszekrény szállítás összetett feladat, hiszen a jelentős súly biztonságos mozgatásához megfelelő eszközök, fokozott odafigyelés és összehangolt munka szükséges. Munkatársaink számottevő szakmai tapasztalattal rendelkeznek a páncélszekrény szállítás terén, így szinte bármilyen típusú, méretű és súlyú páncélszekrény szállítását biztonságosan meg tudjuk oldani. Legyen szó akár egyik szobából a másikba, akár az épületen belül egyik emeletről a másikra történő átköltöztetésről, vagy két cím között történő szállításról, nyugodtan bízza ezt szakembereinkre.
Amennyiben bennünket bíz meg a feladattal, garantáljuk, hogy sem a páncélszekrény, sem annak környezete nem sérül a szállítás, mozgatás során.
Páncélszekrény mozgatás – helyszíni felmérés
Az 500 kg-ot meghaladó páncélszekrény mozgatása/szállítása esetén javasoljuk az ingyenes és kötelezettségmentes előzetes megtekintést (helyszíni felmérést) annak érdekében, hogy kollégáink a helyi adottságok figyelembe vételével (emeletek, szűk lépcsőház, lépcsőfordulók, lifthasználat, szükség esetén bútorok mozgatása, útvonal kialakítás) és a szükséges eszközökkel felkészülve, gördülékenyen tudják teljesíteni a feladatot.
Szállításánál fontos tényező a páncélszekrény súlya valamint az épületen belüli elhelyezkedése.
Páncélszekrény szállítás – sérülésmentesen
A páncélszekrények szállítása során a legfontosabb szempont a személyi sérülések megóvása, valamint a lakásban, épületben található eszközök, ingóságok, tárgyak és a lakás burkolatát képező anyagok megóvása. Nagyon rosszul jönne ki ugyanis, ha egy 400 kg-os páncélszekrényt ráejtenénk az ingatlan burkolatát képező márványra.
Fontos tényező továbbá, hogy a szállítandó páncélszekrény kulcsai mindig a megrendelő ügyfélnél maradjanak, hogy a szállítás során semmilyen felnyitási gondolat nem merüljön fel az ügyfél részéről. Ezzel cégünk is le van védve.
A páncélszekrények szállítása során a szekrények rögzítése is szakszerűen történik.