A kulcsokra nem fordítunk túl nagy figyelmet, pedig az egyik leggyakrabban használt tárgyunkról van szó. A bejárati ajtó kulcsai mindennapi használatban vannak, jó estbe a lakásba érve egy kampóra kerülnek fel a kulcsszekrénybe, rosszabb esetbe csak levágjuk őket valahova, esetleg egy aprópénzes vagy sima kulcstartó tálba, majd amikor távozunk, újra használjuk őket, majd mennek a zsebünkbe vagy a táskákba. Bele sem gondolunk, hogy a kulcsokat mennyi sérülés érheti, de minek is gondolnánk erre, fémből vannak, nem törhetnek el, ugye?
A helyzet azonban az, hogy bizony a kulcs is eltörhet, sőt, legrosszabb esetben pont a zárba kerülve történik ez meg, ami pedig egy rettenetes helyzet. A kulcsok a mindennapi sérülésektől, ütésektől meggyengülhetnek, megrepedhetnek. Bár fémből vannak, közel sem olyan masszívak, mint a zárak, és ha sérült egy kulcs, akkor könnyen el is törik. A deformáció gyakoribb eset a kulcsok esetében, de a töréssel is számolnunk kell. Hogy ezt elkerülhessük, mindenképp érdemes egy kicsit odafigyelni arra, hogy hova is kerül a kulcs, amíg nem használjuk.
Másolható egy törött kulcs?
De mi van akkor, ha már megtörtént a baj? A kulcs megrepedt, eltörött, esetleg még csak ledeformálódott. A repedést és a deformálódást észre tudjuk venni, mielőtt a kulcsot a zárba tennénk, így megelőzhetjük, hogy eltörjön. Ha viszont nem volt külső sérülés, a kulcs mégis eltörik, akkor viszont már nincs mit tenni, az a kulcs menthetetlen. Érdekes kérdés persze, hogy hogyan tudjuk pótolni a sérült kulcsokat, ha nem áll a rendelkezésünk valamilyen oknál fogva másik kulcs, pótkulcs.
Nos, alapvetően, ha a meglévő kulcsból szeretnénk egy újat, akkor mi sem egyszerűbb elvisszük lemásoltatni, nem igaz? Érdekes kérdés persze, hogy a sérült kulcsokat is lehet-e másolni vagy sem. Ha két darabban van a kulcs, tehát eltörött, akkor egy halovány esély van rá, hogy a kulcsmásoló tudja használni mintaként. Sokkal jobb esélyeink vannak, ha repedt vagy deformált kulcsot kell másolni.