Viro plusz kulcsok másolása

Mai cikkünk alapját egy kicsit erőszakosabb ügyfelünk kérése (követelése) adta, mert ő a gyár által prezentált, 3 db kulcsnál többel szerette volna kérni a zárcsere műveletét. Ezt a kérést biztonsági és egyéb okok miatt elutasítottunk, mely nem igazán tetszett az ügyfélnek. Ezt a történetet osszuk meg Önökkel ma, érdemes velünk tartani, hogy Ön előtt is világos legyen, miért kellett ezt a kérést megtagadnunk.

A történet tanulsága miatt jutottunk arra az álláspontra, hogy blog-témába kívánkozik a ma délelőtti Viro zárcsere története. Mint azt már annyiszor hangsúlyoztuk, a zárszerkezet cseréjekor 3 db, a gyár által becsomagolt kulcsot adunk át az ügyfeleknek. Erre biztonsági okok miatt van szükség, ám ma délelőtti ügyfelünk ezt nem értette (nem akarta megérteni), így kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki igenis 6 db kulcs kell. Vagy nem is kéri a zárcserét. (Érzik a fenyegetést? Nem is értjük, mit gondolnak némely ügyfelek. Talán szívességet tesznek nekünk, akik elintézzük, hogy újra be tudja zárni a lakása ajtaját?)

Erre felvázolta neki a zárszerviz vezető, hogy rendben, akkor a kulcsmásoltatás szolgáltatási díja 14.000 Ft, + az extra kulcsok másolásának díja 4000 Ft/darab. Kéri a szolgáltatást? Nem kérte. Először azzal kezdte, hogy ő nem is tudta, hogy ennyi a kulcsmásolás díja. Ő arra gondolt, hogy 1000-2000 Ft körüli összeg a másolási díj. Hát, nem. Elmondta neki a kollégánk, hogy a kulcsok másolásáért, nekünk is fel kell keresni a kulcsmásolót, oda el kell menni, le kell parkolni, parkolási díjat kell fizetni, ott megvárni, amíg a kulcsok elkészülnek, majd elvinni azokat a helyszínre. Ez mind idő nekünk is, nemcsak az ügyfélnek, nem is beszélve a kiadásokról. Erre azt mondta, hogy hát ezt ő nem gondolta át, csak neki ez így kényelmesebb lenne. Ebben egyetértünk, ám a mai világban semmi sincs ingyen, így ezt a kényelmet meg kell fizetni. Ő ezt nem gondolta át.

Mindenesetre száz szónak is egy a vége, nem kellettek mégsem az extra kulcsok. És, bár mi nem vagyunk ilyenek, de ha egy másik cég pl. erre nem gondol, hanem az extra bevétel reményében rögtön lemásoltatja az ügyfélnek a kulcsot, majd az ügyfél a végén bejelenti, hogy ennyi összeget mégsem szán rá, akkor nemcsak, hogy jól nem jártak, hanem éppen, hogy ráfizettek az ügyfél „hülyeségére“.

Szóval muszáj megértetni az ügyfelekkel az extra kulcsmásolással járó költségeket. Amennyiben az ügyfél a költségeket felvállalja, meg lehet ejteni a kulcsmásolást. Fontos azonban azzal is teljesen tisztában lenni, hogy biztosan az a zárszerkezet van-e az ajtóban, amit az ügyfél mond. Nem egyszer hívtak minket Viro zárcseréhez, aztán kiderült, hogy Sab zár van az ajtóban, Viro zárcímkével. Mi ezért kérünk minden esetben fotót, hogy ne legyen semmilyen utólagos probléma a zárcsere körül, sem a gyártó cégek összekeverése miatt, sem a jobbos/balos nyitásból adódóan.

Cégünk azonban továbbra sem vállal extra kulcsmásolást az ügyfeleknek. Arra is volt már példa, hogy az utolsó félórában mondták le a szolgáltatást, a zárszerviz cég meg ott állt az extra kulcsokkal! Totális ráfizetés. Végül és utolsósorban pedig biztonsági okok miatt nem másolunk. Annyit kulcsot kap az ügyfél, amennyi a gyár által lezárt tasakban/dobozban van, így senki nem panaszkodhat utólag egy esetleges betörésnél, hogy a zárszerviz cég másolta a kulcsokat. Ha valaki ezt megérti, annak örülünk, aki meg nem, az nyugodtan hívjon más szolgáltatót! Mi úgy gondoljuk, a szolgáltatásunk minősége ezáltal nem csökken, sőt, mindenekelőtt az ügyfél biztonsága van szem előtt tartva!